Nemrégen betévedtem egy tankönyvboltba és a polcokat böngészve megpillantottam azt a rémregényt, amely annyi szenvedést okozott a középiskolai történelemórákon. Nem vitás: ha csak Walter Mária tankönyvén múlt volna, most generációk gyűlölnék a történelmet. Ezt a célját talán még a középkori mezőgazdasági átalakulás kalandos fordulatainak öt oldalas bemutatásával sem sikerült elérnie; az azonban bizonyos, hogy tanárok és diákok szemléletére egyaránt rányomta a marxizmus bélyegét. Igaz, nélküle valószínűleg ez a blog sem indul el.

A Waltermária azonban – s ezzel a könyvesboltban szembesültem – továbbra is itt van köztünk. Leemeltem a polcról a mű egy illatos, frissen nyomott példányát, megcsodáltam a borítón a wellsi székesegyház gótikus káptalantermét, s felütöttem. A negyedik oldalon a cím alatt: átdolgozott kiadás. Szkeptikusan lapoztam tovább, s nem kellett csalódnom. A Nemzeti Tankönyvkiadó által kiadott Walter továbbra is az, ami volt: vádirat a középkor elleni koncepciós perben.

Tankönyvünk meg sem kísérli az elfogulatlanság látszatát kelteni. Magától értetődik, hogy a marxista történelemszemlélet az egész művön végighúzódik, csupán annyi változott, hogy a ma már vállalhatatlan szavakat (pl. osztályharc) egyszerűen kihagyták az új, „átdolgozott” kiadásból. Az elviselhetetlenül száraz gazdaság-, technika-, és társadalomtörténeti fejezetek egyhangúságát gúnyos szónoki kirohanások törik meg, amelyeknek egyetlen céljuk, hogy lerántsák a leplet a „szemforgató” középkorról. Íme, néhány tanulságos részlet:

Közben tragikusan végződött a „gyermekek keresztes hadjárata”, pedig azt hitték, „az ártatlanok biztosan győzni fognak a pogányok felett!” A papságtól fanatizált szülők egymással versengve ezrével küldték el gyermekeiket az általuk nem sejtett biztos halálba. (17. o.)

A gyermekek keresztes hadjárata természetesen slágertéma, nem maradhat említetlenül egyetlen tankönyvben sem, s valóban nem tartozik a történelem legszívderítőbb fejezetei közé. Ám a drámai kommentár rosszindulatú célzatossága fájó.

A kolostorokban a férfi és női szerzetesek buzgón másolták a vallásos tárgyú irodalom mellett az ókori pogány írók műveit is. A legendákat, a szentek életét és cselekedeteit a hívek okulására szánták, mert (!) a valóság merőben mást mutatott: kegyetlenséget, erőszakot, véres háborúkat, nyomort, gyűlölködést. (31. o.)

A kegyes irodalomból így lesz a nép mákonya, amelyből mélyeket szippantva az egyszerű nép elviselhette a „sötét” középkort. Természetesen az utóbbi kifejezés sem ismeretlen Walter Mária számára:

Ez idáig úgy tudtuk, hogy a korszak a „sötét” jelzőt a virágzó ókori civilizációk utáni kulturális visszaesés miatt kapta, de meglehet, hogy szó szerint vehetjük a kifejezést. Ír paleökológusok (Queen’s University Belfast) ugyanis az ősi fák gyűrűinek vizsgálatából arra következtetnek, hogy 540 körül globális környezeti katasztrófa játszódott le a Földön. (…) Csillagászok szerint 400 és 600 között a Naprendszerben felrobbant egy üstökös, amelynek darabjai a Földet is elérték, erős robbanásokat és a Föld drámai lehűlését okozva. A meteorzápor miatt a légkör porral és gázokkal telítődött, a Nap fénye nehezen érte el a Föld felszínét. (36. o.)

Tessék, tehát nemcsak a fejekben, hanem odakinn is sötétség uralkodott. Ez a bekezdés egy 2001-es História-számban megjelent cikken alapul, megfogalmazását már nem a kommunista kultúrpolitika befolyásolta – legalábbis nem közvetlenül. Nem úgy, mint a középkori oktatásról szóló passzust. Lássuk, hogy a szerző mit tartott érdemesnek közölni erről a témáról:

Illik szólnunk a diákokról, tanítókról, világi tudósokról is. A nevelésben a testi fenyítés volt a legfőbb eszköz. Azt tartották, hogy „aki szereti gyermekét, az megveri”. Tanulók, tanítók együtt vonultak ki a közeli erdőbe nyír- és mogyorófavesszőt nyesni az iskola számára. A kirándulás ünnepnek számított. (…) A középkorban egy német tanító statisztikát készített működésének 52 „áldásos” évéről. (…) Összesen 2 millió 223 ezer 140 esetben alkalmazott testi fenyítést. A reneszánsz pedagógusai már tiltakoztak a verés ellen, de az nem szűnt meg. A verés „elmélete” kézenfekvő: az alávetettek féken tartásának hatásos eszköze volt, és nemcsak az iskolában; a mindenkor uralmon levő alkalmazta a gyengébbel szemben. A pálca jelkép lett. Használója „hű és engedelmes” alattvalókat kívánt idomítani vele. (36. o.)

A verés-narratívához méltó a bűn és büntetés narratívája, amelynek a könyv két bekezdést is szentel:

Ebben a felfokozott igazságvágyban a pogány barbarizmus keveredik a keresztény társadalom felfogásával: az szelídséget, megbocsátást hirdetett, így igyekezett enyhíteni a jogi szokásokat. Másrészt pedig jobban kiélezte a jogérzéket, mert a primitív bosszúvágyat a bűn iránti gyűlölettel tetézte.

(…) A szenvedéseket és a halálfélelmet még az örök kárhozat bizonyosságával is növelni akarták. Az igazságszolgáltatást vásári mulatságnak is tartotta. (…) A nép igazságérzete a legkegyetlenebb büntetést is szentesítette. Egyáltalán nem ismerte azokat a fenntartásokat, amelyek ma befolyásolják a bűntettek megítélését: a kételyt, hogy a bűnöző beszámítható-e; hogy a társadalom nem vétkes-e az egyes emberek bűnében; azt az óhajt, hogy a bűnöst inkább javítsák meg. A középkor csak két végletet ismert: a kegyetlen büntetés teljes betöltését vagy pedig a teljes megkegyelmezést. (35. o.)

Személyes kedvencem a mai utolsó szemelvény, szerintem nem szükséges hozzá semmilyen kommentár:

Az egyház is szabályozta a paraszt életét. Böjtjeivel befolyásolta étkezési szokásait, munkaszünetes napjaival pihenésre, megújulásra kényszerítve a robotolásban kifáradt és saját gazdaságára már alig elég munkaerőt.

Lépes György mohóságától az öntudatra ébredt polgárságon és az egymást féktelen dühvel irtó nemességen át az élethalálharcot vívó moszkvai nagyfejedelemségig szinte minden oldalon tetten érhetjük a velünk élő szocializmust. A Walter most is forgalomban van, továbbra is mérgezi az elméket. Szemlélete modernebb tankönyvekben is visszaköszön. Lenne mi ellen keresztes hadjáratot hirdetni.