HTML

Sötét középkor

Középkori myth buster. Vonszoljuk végre az elnyomott parasztokat és az első éjszaka jogát a történelem vérpadára.

Friss topikok

  • Hun Félix: Nagyon jó ez a könyv bemutató. Jól rávilágít arra, hogy a XXI. századi ideológiával hogyan (nem) k... (2016.08.11. 10:04) Vallomás a Waltermáriáról
  • Untermensch4: Rudolf Pörtner: A Szent Sír Hadművelet c könyvében a keresztesek lovagkodásáról ír. Kb ha meg tudt... (2015.10.28. 18:36) 5# Lovagokról
  • Brendel Mátyás: "Deviancia, és nem elterjedt szokás. " ha elismered, hogy deviancia volt, akkor elismered a létez... (2013.11.02. 17:25) 1# Az erényöv
  • ArmaGedeon: Természetesen ez egy nagyon indokolt felvetés, hogy szembesítsük a legendákat a szövegekkel, ténye... (2013.05.08. 10:22) Cion bölcsei és a lázadó csordák, avagy a filológia dicsérete.
  • ___________________________ (törölt): Most ez úgy hangzik, mint a világ legnagyobb hülyesége, de komoly amerikai történészek szerint Art... (2013.03.07. 10:08) 6# Az igazság Artúr királyról 1.

2013.01.15. 15:04 Molay

Cion bölcsei és a lázadó csordák, avagy a filológia dicsérete.

Dávidcsillag.jpgJelentéktelen, ártatlan szövegek néha szédületes pályára hivatottak. Önazonosságunk tételmondatai nemegyszer ilyen írásokból származnak – pontosan ez az érzés kerített hatalmába, amikor elolvastam Umberto Eco legújabb könyvét, a Prágai temetőt. Ez a regény bebizonyítja, hogy a szövegkritika, amit Hatvany Lajos a tudni nem érdemes dolgok tudományának minősített, talán mégis jó lehet valamire. Eco észrevette, hogy a 20. század egyik leggyakrabban hivatkozott pamfletje, a Cion bölcseinek jegyzkönyvei néven ismert politikai irat szerkezetében és megfogalmazásában párhuzamos egy 19. századi propaganda-szöveggel, amelynek címe Alvilági párbeszédek Macchiavelli és Montesquieu között. Ezek a dialógusok azonban még nem a zsidó világ-összeesküvést igazolják, sőt említés sem esik róluk, a főgonosz ugyanis III. Napóleon császár. A Jegyzőkönyveknek számos más forrása is van, a rabbik éjféli temetői gyűlését például több kalandregény ihlette, amelyeknek hol a jezsuiták, hol a zsidók a negatív főhősei. Maga az Alvilági párbeszédek is egy Eugene Sue regényből plagizál. A szövegek leszármazásának minden ága-boga (tolvajnyelven: a szövegfiliáció sztemmája) Eco művének egy-egy cselekményszála során bontakozik ki.

Kápolnai csata.jpg

Ez az olvasmányélmény idéződött fel bennem, amikor a kezem ügyébe került Hermann Róbert cikke (Századok 2011/5) a Ferenc József-féle oktrojált alkotmány előzményeiről. Ma aligha lehet olyan középiskolai tankönyv Magyarországon, amely ne idézné a Kápolnánál győző Windisch-Grätz herceg hybristől csöpögő mondatait: „A lázadó csordákat Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel; szétszórtam és a legnagyobb részét megsemmisítettem. A maradék a Tiszán keresztül menekült. Remélem, hogy néhány nap múlva Debrecenben leszek, s a pártütés fészkét hatalmamba kerítem.” A magyar történetírásban eddig az a képzet élt, hogy pusztán ez a hadi jelentés elegendő volt, hogy I. Ferenc József abszolutista módon, felülről adjon alkotmányt a birodalom népeinek, s egy minden korábbinál központosítottabb államot hozzon létre. Csakhogy Windisch-Grätz sohasem fogalmazott ilyen hadijelentést. Hermann Róbert gyanúját az keltette fel, hogy az osztrák történészek semmilyen összefüggést nem látnak a kápolnai csata és az alkotmány kibocsátása között. Kutatása során ő is hasonló eredményre jutott: az olmützi alkotmány kiadásának és a kremsieri parlament feloszlatásának időpontját már jóval a csata előtt eldöntötték Bécsben.

 

Valamilyen beszámoló azonban mégiscsak készült a kápolnai ütközetről: Windisch-Grätz február 27-én kelt részletes jelentése, amelynek összegzése így hangzik: „e kétnapos csata során minden ponton tetemes túlerőben lévő ellenséggel volt dolgunk, csupán csapataink kitűnő szellemének és hősiességének, a tábornok urak célszerű vezetésének és bátor tüzérségünk hatásos tüzének tudható be mindenütt a számszerű fölény túlszárnyalása.” A későbbi napok jelentéseiben az ellenség számbeli fölényére, és a terep nehézségeire panaszkodott, s hozzátette: „Mindenesetre, egy ilyen nyílt vidéken azt is nagy eredménynek kell tekinteni, hogy egy ilyen túlerőt legyőztünk.” Kinek jön meg a kedve ezek után, hogy elnyomó intézkedéseket tegyen?

 

Lapinski.jpgA legenda talán nem is származhatna mástól, mint egy romantikus lelkületű lengyel katonatiszttől. Teofil Łapiński (1826/1827–1886) vitézül küzdött a tavaszi hadjáratban, a nagysallói ütközetre visszaemlékező Klapka a derék Łapińskiként szól róla. Amikor a világosi fegyverletétel után bejutott Komárom várába, már századosi rangban volt. Határozottan a kapituláció ellen foglalt állást, s később, külföldi emigrációja során keletkezett emlékirataiban (1850) élesen kritizálta a fegyvert letevő Görgeit és az erődöt feladó Klapkát. Később a száműzött hazafiak kalandor életét élte: beállt a török hadseregbe, részt vett a krími háborúban, majd a cserkesz felkelők mellett harcolt az oroszok ellen a Kaukázusban. Ki akarta venni a részét az 1863–64-es lengyel szabadságharcból is, de egy tengeri vihar megakadályozta, hogy Litvániában partra szálljon önkénteseivel. Csak 1878 után tért haza Lembergbe és itt is fejezte be életét.

 

Łapiński emlékiratait a korabeli magyar kritika hosszú feledésre ítélte. Nedbál Ignác honvéd alezredes Hermann szerint nem ok nélkül vádolta lengyel bajtársát tévedésekkel, ferdítésekkel, hamis értelmezésekkel, s visszautasította a magyar tisztikart ért méltánytalan támadásokat. Az osztrákok egyszerűen a képtelenség és hazugságszövevény non plus ultrájának bélyegezték a lengyel szerző munkáját. Két dolog azonban időtállónak bizonyult Łapiński memoárjából: az idézett mondat és a Windisch-Grätznek tulajdonított lelkiállapot. Ehhez járult hozzá az, hogy a magyar emlékirat-szerzők, akik lassan elfeledkeztek a lengyel emigránsról, majd nyomukban a magyar történészek, egyértelmű összefüggést láttak a túlzó hadijelentés és a császári intézkedések között. Klapka György szerint (1851) a csata „az eddiginél még inkább leleplezte hosszú távú, szabadsággyilkos szándékait az osztrák udvarnak, amely olmützi rejtekében zsoldosai korai győzelmi kiáltásai által félrevezettetve, sietve merészelt Magyarországról dönteni és még reszkető kézzel ezeréves alkotmányát megdönteni.” Hasonló szemléletet tükröznek Mészáros Lázár (1850) és Irányi Dániel emigrációban született munkái (1860), illetve Horvát Mihály Genfben megjelent összefoglalása (1865). Horvát arról ír, hogy a Pestre visszatérő Windisch-Grätz „dagályos hadi tudósításokban hirdette győzedelmét, mellyel a lázadókat megsemmisítette.” Amikor Gelich Rikhárd elsőként szó szerint újraközölte Łapiński szövegét, Klapka, Irányi, Horvát és mások nyomán az oktrojált alkotmányt már a kápolnai csatavesztés egyértelmű következményének tartották. Innen már nem volt megállás: Márki Sándor, Szekfű Gyula, Spira György, Niederhauser Emil, Kosáry Domokos, s egy ideig Hermann sem számolt le a hangzatos idézettel és a hozzá szorosan kapcsolódó állítólagos összefüggéssel.

 

És hogy mindez miért ezen a blogon? Talán ez indított el: ha tankönyveinkben egy ilyen (viszonylag!) ideológiamentes mítosz ilyen erősen meg tudott kapaszkodni, mire számítsunk a középkorra vonatkozó tanításokkal, amelyek az ideológiák kereszttüzében állnak? Filológusok, a barikádokra!

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://sotetkozepkor.blog.hu/api/trackback/id/tr405019821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2013.01.15. 21:16:12

Eco nem maga vette észre a Jegyzőkönyvek előzményét, ő csak egy regény formájában lenyúzott egy újabb bőrt a rókáról...

zekaxzi 2013.01.18. 13:18:17

"Ezután a vereség utáni a zsidó sajtó tudomásul adta, hogy már ismert a szerző. A jegyzőkönyvek csupán plágium Joly Maurice rég elfelejtett könyvéből: Dialogues aux enfers entre Macchiavelli et Montesquien. Azonnal itt volt a bizonyíték, hogy ez a Joly senki más, mint Joel Mózes, egyike az 1871.-i francia kommün vezéreinek. És ismét csönd lett Zion újságberkeiben."

Forrás: amdg.betiltva.com/ritter-gaston-a-zsidosag-es-az-antikrisztus-arnyeka-i-resz/

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.05.08. 10:22:38

Természetesen ez egy nagyon indokolt felvetés, hogy szembesítsük a legendákat a szövegekkel, tényekkel. 1848-49 kapcsán nem is az a nagy leleplezni való legenda, hogy az olmützi alkotmányt vajon az idézett ál-hadijelentés alapján adták-e ki, hanem, hogy a forradalom radikális vezetői részéről a radikalizálódás, pl. a Lamberg-gyilkosság, vagy a trónfosztás, vagy a saját sereg létrehozása az udvar jogtalan lépéseire adott válasz volt-e. Filológusok feltárhatják, hogy a radikálisok tervei előbb voltak készen, mierlőtt az udvar bármit tett volna. Nagyon jellemző a lengyel kalandort Condottiere-nek nevező könyvcím, éppígy nevezte Pulszky Bemet első benyomása alapján, teljes joggal.